Nagy
Könyv hét 2013 |
|
Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben is megrendeztük a Nagy Könyv hetét, melynek keretében Gárdonyi Géza talán legnépszerűbb és legismertebb regényének egyik fejezetét, A rab oroszlánt dolgoztuk fel. Miért éppen Gárdonyi? Miért az Egri csillagok? 150 éve született az író, akinek életműve előtt szerettünk volna tisztelegni ezzel a programsorozattal. Tanulóink és pedagógusaink pedig már több alkalommal is találkoztak török testvériskolánk képviselőivel, akik talán egy kicsit másképpen emlékeznek a 150 éves török uralomra. |
|
A munka már az őszi szünetben elkezdődött, hiszen a felsős osztályok képviselői előzetes feladatokat kaptak a regénnyel kapcsolatban. Gárdonyi Géza életéről készültek tablók, török emlékhelyeket kerestek fel tanulóink, olvasónaplókat gyűjtöttek, fogalmazást írtak, makettek és alaprajzok készültek az egri várról… Az elkészült munkákból kiállítást rendeztünk. |
|
|
|
November 13-án délelőtt mérhették össze felkészültségüket és tudásukat az osztályok négyfős csapatai. A vetélkedő izgalmas feladatait csoportmunkában oldották meg a gyerekek. |
|
|
Kedden délután a csapatok rendhagyó irodalomóra keretében dolgozták fel az olvasott fejezetet. A drámaóra kérdése az volt, hogy milyen is lehetett az élet Konstantinápoly hírhedt börtönében, a Jedikulában. A játék közben a regény egyik mellékszereplője, Török Bálint alakja rajzolódott ki egyre élesebben a gyerekek előtt. Szó esett hűségről, hazaszeretetről, bátorságról, honvágyról… |
„A regény elolvasása után azon gondolkodtam, hogy milyen keveset árul el Gárdonyi Török Bálintról. Ezen az órán sokat tudtam meg róla…” /Tóth Luciána 7.a/ |
|
|
|
|
|
A szerda délután a felhőtlen kikapcsolódásé volt. A lányok hastánc tanfolyamon vettek részt, többen pedig almás-diós török édességet készítettek Csilla nénivel. |
|
|
|
|
|
A hét méltó befejezése a péntek délelőtti Ifjú zenebarátok napja, melynek témája természetesen a török kor volt. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|