Utunk a Király-hágón keresztül először Kolozsvárra, Erdély fővárosába vezetett, majd Válaszútra, ahol első éjszakánkat a Kallós Alapítvány kollégiumában töltöttük, mely a tanév során a környező falvak magyar gyermekeinek biztosít lehetőséget arra, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. Meglátogattuk Kallós Zoltán népzenekutató páratlanul gazdag néprajzi gyűjteményét, megismertük Erdély különböző tájegységeinek népviseleteit, berendezési tárgyait, szokásait.

Második napunkon a Nyárád folyó mentén haladva eljutottunk Nyárádszeredába, ahol már vártak az ottani általános iskola pedagógusai és hetedikes diákjai.  Együtt kapaszkodtunk fel a Kékesnél is magasabb Bekecs csúcsára, este pedig a Felszállott a páva vetélkedősorozat különdíjas Bekecs együttesének tagjai mutatták be nekünk a környékre jellemző táncokat.

Másnap a Felső-Nyárádmentén keresztül megérkeztünk a Só-vidékre. Szovátán végigsétáltunk a Medve-tó körüli tanösvényen, Korondon láthattuk, hogyan készülnek méltán híres cserépedényeik, Farkaslakán tiszteletünket tettük Tamási Áron sírjánál.

Utolsó szálláshelyünk Kőrispatakon volt, ahol nemcsak megtekinthettük a Szalmakalap Múzeum érdekes darabjait, hanem ki is próbálhattuk a szalmafonást. Az esti tábortűznél sok-sok dal mellett felhangzott a magyar és a székely himnusz is. Reggel nehezünkre esett elbúcsúzni ezektől a nyíltszívű, kedves emberektől. „Emlékszel, amikor Lajcsi…, Lajcsi azt mondta… kezdődnek azóta is a gyerekek mondatai. Szőcs Lajos, a múzeum igazgatója elvarázsolta őket.

Maradtunk volna, de indulnunk kellett, hiszen utolsó napunkon is gazdag program várt ránk.

Marosvásárhely kihagyhatatlan iskolai csoportjaink úti céljai közül, hiszen ez a város rejti a legtöbb emléket iskolánk névadójáról, Bolyai Jánosról: Bolyai Líceum, Teleki-Bolyai Téka, a két Bolyai szobra…

Kirándulásunk során idegenvezetőnk László Lóránt, a Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa volt. Érdekes, lelkes magyarázatai mindvégig magukkal ragadták a figyelmünket, s azt hittük, ezt nem lehet fokozni, de bebizonyította, hogy igen, mikor egy családapa büszkeségével mutatta be városa, könyvtára nevezetességeit.

Körutunk Nagyváradon, a vár romjainak megtekintésével zárult.

Rövid volt ez a négy nap arra, hogy bejárt út minden nevezetességét meglátogathassuk, sokszor csak annyi hangzott el: hogyha lenne időnk, itt megnézhetnénk… Ahhoz azonban elég hosszú volt, hogy mindannyiunkban felébredjen a vágy, hogy visszamenjünk megmutatni másoknak is, amit mi láttunk, felfedezni azt, ami most kimaradt.

Hisszük, hogy az emlékek nemcsak a gyerekek esténként írt útinaplóiban maradnak meg, bízunk abban, hogy iskolánk jövőre is sikeresen pályázik, s így még több diákunknak lehet része hasonlóan felejthetetlen élményekben.

Dévényi Enikő tanár, Kispesti Bolyai János Általános Iskola