Három nappal a Zeneakadémián tartott bemutató után iskolánk tanulói is láthatták a Budapesti Fesztiválzenekar idei gyerekoperáját, Benjamin Britten A kis kéményseprő című művét.
Tanulóink izgatottan, érdeklődve várták a kezdést, és végig feszült figyelemmel követték az előadást. A szereplők többször is bevonták a gyerekeket az előadásba. A Fesztiválzenekartól korábban megkapott kotta illetve dalszöveg alapján a tanítókkal, az ének- és angoltanárokkal előre gyakorolva pedig a szereplőket is meglepő felkészültséggel vidáman csatlakoztak négy dal erejéig hozzájuk.
A darabot amatőrök és hivatásos énekesek adták elő tizenegyen, kis létszámú hangszeres együttes kíséretével.
Szereplők
Sam, a kis kéményseprő Balogh Attila
Gyerekek Berecz Péter, Kiss Rita, Kiss Tamás, Oláh Berta, Oláh Borbála
Juliett Ducza Nóra
Mrs. Baggott, házvezetőnő Csapó József
Rowan, bejárónő Ambrus Orsolya
Black Bob, kéményseprő Najbauer Lóránt
Clem, kéményseprő Varga Donát
Rendező (aki maga is szerepelt) Philipp György
Zenészek
Asztalos Bence hegedű
Keszler Krisztina hegedű
Lukács Péter brácsa
Bánk László cselló
Pusztai Gábor ütősök
Mali Emese zongora
Kiss Péter zongora
Karmester Dubóczky Gergely;
A műről további információk a Budapesti Fesztiválzenekar honlapján, a http://www.bfz.hu/events/event-20150929-1900/ oldalon találhatók.
A rendezővel készült beszélgetés a Kultúrpart honlapján olvasható: http://www.kulturpart.hu/zene/48067/tanulok_a_fiaimtol_is
Leglelkesebb tanulóink már aznap készítettek rajzokat az előadásról.
|
|
|
|
|
|
|
|
||
Fotók
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|