Jól indul az év…
Elsősök lettek. Kicsik, izgatottak, befogadó képesek az új élményekre. Egy egészen más világba csöppentek bele, ahol majd ezernyi kihívás várja őket.
Hogy meghozza a kedvüket, és a lelkesedést, az Europark vidám kis csomaggal köszöntötte őket az új tanév kezdete alkalmából. Öröm volt látni a felcsillanó szempárokat, hogy már az első nap ajándékot kapnak. Na és hogy egybe kössék a kellemest a hasznossal, egy pályázati felhívás is a tanárok kezébe került. Lehetőség nyílt rá, hogy az ajándékba kapott, az Europark logójával ellátott pólókban lefotózzák a szülők az osztályt, majd a fényképet elküldve nekik, részt vegyenek egy fotópályázaton, ahol a legtöbb szavazatot szerző osztály értékes nyereményekben részesül. Úgy gondoltuk, miért ne?...
Fénykép elküldve, visszajelzést megkaptuk az Europarktól. Elfogadták a jelentkezést, hamarosan feltöltik egy népszerű közösségi oldalra, és onnantól elindul a szavazás.
Ekkor kezdett előbújni a szülőkből a közösségi szellem, és az összetartás. Igazából két osztály szállt versenybe komolyabban. Az 1.a, és az 1.b. Felváltva vették át egymástól a vezetést. Roppant izgalmas három hét következett. Eközben a szülők még jobban összekovácsolódtak, és kiderült, megvan bennük az a küzdő szellem, amire ilyen versenyeknél szükség van. Rengeteg ismerőst értesítettek, számos szavazatot begyűjtöttek, körmöt rágtak, éjjelente izgultak az internet előtt, és nézték, hogy változik percről percre a szavazatok aránya.
Eljött az utolsó nap. Az 1.b átvette a vezetést. Utolsó reménysugarakba kapaszkodva egy végső, mindent elsöprő kampányt indított a másik osztály szülői közössége. Eljött az éjfél…a szavazatokra nézve, alig hittek a szemüknek. Az ő szavazatuk a több. Ezzel nyert az 1.a!
Két napon belül hivatalossá is tették a végeredményt a gyermekek, na és persze a harcos szülők legnagyobb örömére.
Pár nap múlva a nyeremények is átadásra kerültek. A győzelem boldog mosolyt csalt a lurkók arcára. Rájuk nézve mindannyian úgy gondoljuk, nagyon is megérte küzdeni!
/Brandl Anita 1.a-s szülő/