Rólunk írták . . .




2016/2017-es tanév:


A Budapest Honvéd Futball Club honlapja beszámolt a VII. TICHY KUPÁN aratott sikereinkről.

A magyar nyelv győzelme címmel olvashatunk beszámolót a kerület honlapján, amelyen iskolánk képviselte kerületünket.

Az általános iskolás csapatok közül a bolyais „Tűzszerészek” nyerték meg az idei kispesti katasztrófavédelmi versenyt a KAC-pályán. A beszámolót az Önkormányzat honlapján olvashatjuk.

A kerület honlapja beszámolót írt a PreziX - prezentációs versenyről, melyen iskolánk is részt vett.

Kispesti Magazin
Tegnap arról írtunk, hogy bár még ugyancsak messze a nyári szünet, a napközis tábor szervezői már javában készülődnek, és megosztottuk az idei tábor kabalafiguráinak képét. Olvasóink közül sokan kérdezték, ki tervezte ezt? Mint azt már mi korábban megírtuk a tavalyi kerületi nyári napközis táborban meghirdetett „Tervezd meg a tábor kabaláját!” című pályázat két nyertesének, Hermann Tímeának a Bolyai és Ignácz Liliánának az Eötvös iskola tanulóinak ötlete alapján készült ez. A két kislány a decemberi Városházi Karácsonyon vehette át az erről szóló elismerést és a textil-kabalababákat Gajda Péter polgármestertől.

"Általános iskolában szalagavató?" címmel közölt cikket a kerület honlapja az Alapítványi-gálánkról

VISEGRÁD - Áprily-hét, a vers és prózamondó verseny eredményhirdetése

A Bosch FB oldalán iskolánk

Természettudományok csodái a Wekerlei Kultúrházban.
Köszönet a 2 különdíjért, Sivók Zoltán, WKK csapata.

A kerület honlapja beszámolt a kerületi 1956-os helytörténeti versenyről, melyen iskolánk egyik csapata 3. helyezést ért el.

Átadták a Szebb Kispestért díjakat, melyből iskolánk is részesült. /2. helyezést értünk el/


ARCHÍVUM:



A kerület honlapján beszámoltak az iskolánkban megrendezett Varázsceruza rajzversenyről.

"Teljesen megújult a világítás a Bolyai iskolában" címmel olvashatunk beszámolót a kerület honlapján, a világításunk korszerűsítéséről.

"Szépíró bolyaisok" címmel beszámolót olvashatunk a kerület honlapján, két 7. osztályos tanulónk sikeréről.

Csík Angéla, 8.b a kerületi fotópályázaton emléklapot kapott, melyről a kispest.hu is beszámolt.
/Felkészítő tanár: Balázs Zoltán/

A kispest.hu oldalon beszámoltak a Danube Box "Duna Ismerettár" országos versenyén elért sikerünkről.

A kerület honlapján beszámoltak "Egy ritmusra - Legyünk együtt" címmel az április 25-én, iskolánk és a Vass Lajos iskola által rendezett programjáról.

A kispest.hu oldalon beszámoltak a Bolyai-gáláról.

A kerület honlapján beszámolót olvashatunk az iskolánkban rendezett kerületi vers és- prózamondó versenyről

Készül a Bolyai iskola új konyhája

Megújult a Bolyai iskola tornatermi világítása

A Budapesti Fesztiválzenekar iskolai előadásáról írt a kispest.hu

A kispesti téravató ünnepségen az elsősök szerepeltek.

A kispest.hu-n olvashatunk Gerencsér Luca, 7.b osztályos tanuló eredményéről.

A kispest.hu beszámolt az idei Bolyai-gáláról.


A kispest.hu beszámolt iskolánk focisikeréről a Puskás Ferenc-emléknapon.

Őszi séta lakótelepen innen, Wekerlén túl...

A KIFÖ-versenyen iskolánk tanulói kimagasló eredményeket értek el.

Meccsel avatták fel a legnagyobb műfüves focipályát.

A Kispest.hu beszámol a Fővárosi Vízművek 2012. március 22-én, a Víz világnapjára hirdetett többfordulós vetélkedősorozatán 1. helyezést elérő csapatunkról.

A Kispest Tv - Heti aktuális híradójában a Jubileumi hétről mutatnak be képeket, hallhatunk riportokat. Külön blokk foglalkozik a 30 éves iskolánkkal: körképet láthatunk a rendezvényeinkről.

A kispest.hu beszámolt a jubileumi Bolyai gálánkról.

Rendhagyó énekóra a Bolyai tornatermében - 200 diák hallgatta a Muzsikás együttest.

A kispest.hu beszámolt a környezetvédelmi verseny két 5. helyezettjéről, a képen Gerencsér Luca és László Anna 6.b látható.

Az iskola helytörténeti csapata megemlékezett a 25 éves Kós Károly-szoborról

A Kispest Tv Heti aktuális híradójában beszámolt az olvasószobánk átadásáról.

Beszámolt a kispest.hu a Krajcáros Kincsek elnevezésű pályázatról, amin iskolánk szép eredményeket ért el.

A kispest.hu oldalon beszámolót olvashattok a nemrégiben átadott meseszobáról.

Díjat kaptak a környezetszépítők.

A kispest.hu beszámolt török vendégeink látogatásáról.

Újságcikk jelent meg iskolánk tanulójáról, Berecz Mátéról, 8.a - a Helyi Témában /2012. április 4./ Legyőzte víziszonyát Kispest úszóbajnoka címmel.
Máté kiválóan tanul, és kiválóan úszik, sportol. Idén, tavasszal iskolánk nyerte a kerületi úszóversenyt, és Berecz Máté I. lett a 7-8. osztályos kategóriában. A cikk beszámol arról, hogy tanulónk másodikos korában versenyzett először, harmadikban már 3. helyezést ért el, majd egyéniben és váltóban is a legjobbnak bizonyult. Mátéra nemcsak szülei, hanem iskolája is nagyon büszke, mert szerénysége tehetséget, kitartást, jól neveltséget, kulturáltságot rejt, és aki megismeri, példaképre is lelhet. Gratulálunk!

A kispest.hu beszámolt iskolánk győzelméről, a Tavaszi úszókupán.

A Kispest Tv Heti Aktuális műsorában beszámolót láthattunk-hallhattunk a Bolyai-hét rendezvényeiről, köztük az érdekes fizikai kísérleteket bemutató rendhagyó fizikaóráról.

A kispest.hu beszámolt a kerületi úszóversenyről, iskolánk 2. helyezéséről.

A Kispest Tv Heti Aktuális hírműsorában beszámoltak erdélyi túránkról.

A kispest.hu beszámolt az "Apró kincsek Erdély legmélyéről" elnevezésű, pályázaton nyert tanulmányi kirándulásról.

A kispest.hu és az index.hu is beszámolt a kerületben elkezdődött nyugdíjas informatika tanfolyamról.


Bolyai János és apja, Bolyai Farkas közös sírba helyezésének 100. évfordulójára emlékeztünk.


A 3. és 4. osztályosok 15 fős csoportja együtt túrázott a kerület polgármesterével. a Városházán. A meghívót Gajda Péter polgármester nyújtotta át azoknak a diákoknak, akik kíváncsiak, hol és hogyan, kik döntenek a kerület fontos dolgairól. A túra végén kakaót is ihattak a gyerekek.

A kispest.hu beszámolt a kerületi kerékpárversenyről, amelyen diákjaink ügyesen szerepeltek.

Meccsel avatták fel a műfüves pályát a Bolyaiban

Török testvériskolája lett a Bolyainak

A Kispest Tv Heti Híradója beszámolt a 2010. évi, a biodiverzitás jegyében megtartott Bolyai-témahétről.

A műfüves pálya építéséről cikk jelent meg a kispest.hu-n, és a Kispest újság XVI. évfolyam, 21. számában.

A Kispest Tv október 20-ai adásában Transzcendens etűd címmel videófilm látható a Városházán tartott zongorakoncertől.

A Kispest.hu kerületi honlapon tudósítás olvasható a Nagy Könyv-hétről.

A Helyi Téma október 13-ai számában Erkel közelebb került Kispesthez címmel beszámoló jelent meg a Nagy Könyv-hétről.

5. Nagy Könyv-hét

A Kispest Tv 2010. április 9-16-áig sugároz stúdióbeszélgetést tanítványunkról, Tassonyi Balázsról. (A sugárzott műsor megtekinthető: "Színész vagy pilóta címmel"!)

Tavaszi Úszó Kupa

A Bolyai-gálánkról beszámolt a Tv Kispest híradója (a március 12-18-i adássorozatban), a Kispest Újság (2010. március 17.) Sikeres Bolyai-gála címmel és a Helyi Téma (2010. március 19.) Egyre sikeresebb a Bolyai-gála címmel.

 

Uniós pályázati sikerek az év végén

Diákvetélkedő környezetvédelemről

Móricz-emléktáblát avattak

Kispest hivatalos oldalán megjelent cikk 'Bolyai-hét: fókuszban a természettudomány' címmel.
A TV Kispest heti híradójában rövid hírben számoltak be a Bolyai-hét megnyitójáról.

A kispesti Mágnes Színház sikere Pápán.

Iskolánk nyerte az Europark rajzpályázatát.

Kispesti képvielők ebédeltek a menzán!

Oktatásfejlesztés pályázati forrásból.

Tanúsítvánnyal zárták a komputer-tanfolyamot a nyugdíjas diákok.