Szerző: Kispesti Bolyai János Általános Iskola
Kispesti Magazin: Kispestre került a vándordíj
A Kispesti Bolyai János Általános Iskola lett a 2017/2018 tanévben a Budapesti Fesztiválzenekar ifjúsági programjában az Év partneriskolája – tudtuk meg Csintalan Tamástól, partneriskolai koordinátortól.
A vándordíjat azok nyerhetik el, akik a legtöbb pontot gyűjtötték össze, koncertekre jártak, a Fesztiválzenekar minél több rendezvényén részt vettek, próbatermi látogatásokra mentek el, az elsők között jelentkeztek a hangszerkóstolókra, gyermekoperák bemutatóira: azaz minél több zenei élményhez jutottak. A vándordíjat a tavalyi győztes, a Gustave Eiffel Francia Iskola képviselőjétől a zenekar november 20-ai főpróbáján a Művészetek Palotájában (Müpa) vehették át az intézmény diákjai, akik meg is hallgathatták Beethoven I. zongoraversenyét a Fischer Iván vezényletével a Budapesti Fesztiválzenekar és Fejérvári Zoltán előadásában. (Fotó: Stiller Ákos)

Környezetszépítőket jutalmaztak
V. helyezést ért el iskolánk a „Szebb Kispesti Környezetünkért” környezetvédelmi pályázaton.
részletek olvasása









kispest.hu – Természettudományi tárgyakból versenyeztek a diákok
2019-01-07
Rólunk a 2018/2019-es tanévben
kispest.hu – Természettudományi tárgyakból versenyeztek a diákok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Kispesti Bolyai János Általános Iskola
Az alábbi linken beszámolót olvashatunk a kerület honlapján az iskolánkban lezajlott kerületi Bolyai természettudományi, számítástechnika és matematikaversenyről.
>> beszámoló <<