Kispesttől Rómáig
Mészáros Dániel, a Kispesti Bolyai János Általános Iskola egykori diákja, utolsó éves ifi válogatott úszó, a római úszóversenyen EB-bajnokként állt dobogóra. A Kispesti uszodában kezdett el ismerkedni ezzel a sporttal. Akkori edzője, Nagy Sándor fedezte fel benne a tehetséget. Javasolta a szülőknek, érdemes lenne ezen a területen építeni a gyermek jövőjét. Így is lett, Dani hatalmas szorgalommal és kitartással ért el jobbnál jobb eredményeket. A napi 5 órás edzéseket, a versenysportot választotta. 2014 márciusában kezdett a Fradiban – 10 évesen mint tanfolyamos úszó. Novemberben már leigazolt úszó. 200-400 méteres gyorsúszásban 2020 óta ranglistavezető a korosztályában. Többszörös országos bajnok. Idén nevezték a romániai ifi EB-re, ahol a 200, 400 méteres gyorson indult egyéniben. A 200 méteresen a 4. helyen csapott célba. Az időeredményei alapján a felnőtt EB-n is részt vehetett. Már az első napon váltóban – az előfutamban ő is úszhatott, és 6. idővel a döntőbe jutott. A döntőben bár nem ő versenyzett, mégis méltán illeti Danit is az EB-bajnoki cím. A 4x 200m mix gyorsváltóban a 4. helyen értek célba. Dani 18 évesen ezeket az eredményeket érte el, csak az utóbbi időben: felnőtt OB 3. helyezett 200 gyorson, felnőtt EB-bajnok 4×200 férfi gyorson és 4. helyezett 4×200 mix gyors váltóban, junior EB 200 m férfi gyors 4. helyezett. Dani készül a következő megmérettetésre: a perui junior világbajnokságra. Öt évvel ezelőtt Dani édesanyja meghívott az egyik versenyre a BVSC Laky Károly Uszodába. A szurkolás mellett betekintést nyerhettem a versenyzők világába, és láthattam, hogy a szülők mindent félretéve, mindent feláldozva példa értékűen támogatják tehetséges fiukat. Gratulálok, és további sok sikert kívánok.
Röhrig Éva, Kispesti Bolyai János Általános Iskola, címzetes igazgató
Mészáros Dániel úszósikerei
2022-08-18
Üzenőfal
Mészáros Dániel úszósikerei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Kispesti Bolyai János Általános Iskola