A 8 napos nyári vándortábor remek hangulatban telt. Somogyfajszon igazi ökotáborban élvezhettük a természet valamennyi ajándékát: madarakat vizsgáltunk, a berek titokzatos lábnyomait azonosítottuk be: így képzeletben vidrák, nyestek, őzek, szarvasok, vaddisznók “vettek körül bennünket”. Egy igazi nemesi kastély hatalmas asztalát ültük körül, ettünk ízletes somogyi ételeket. Somogyvámoson a Krisna-völgyben száriba öltöztek a lányok, és Indiában érezhettük magunkat. A berektől kisvasúton vettünk búcsút. Irány a déli part! Hajóval átkeltünk, és elfoglaltuk balatoni panorámás villánkat. Szigligetet keresztül-kasul bejártuk, a Badacsonyt is megvizsgáltuk, alaposan, sőt, vendégül láttak minket egy modern badacsonyi pincészetben is. A táborzáró tábortűz körbefonta kis csapatunkat, és a kicsit égett, füstös szalonna is jólesett . . . Ennyi élmény után ki figyelt arra . . .
Május 28-án a tantestület kirándult a Cserhátban, festői szépségű falvakban. Az egészségmegőrző tréningen jutott idő tanulásra, beszélgetésre, növényhatározásra, vidámságra. Remek táborozási helyeket is találtunk, vajon melyik osztály tér majd vissza ide?
Április 9-én megemlékeztünk a költészet napjáról. Az aulában kiállításra hívtuk meg a diákokat, és minden tanítási óra elején verssel emlékeztünk meg József Attila születéséről.
A tavaszi szünet első melengető napjait a 8. b.-sek a Börzsönyben töltötték. Bejárták a Gyadai-tanösvényt, az 5 km-es gyalogtúra után Vácott még elidőztek a Duna-parton.
Papp Mónika 1. hely, Csomor Zsolt 1. hely, Illés Andor 1. hely, Csík Angéla 3. hely, alsós fiú váltó 2. hely (Illés A. Csomor Zs. Vargyas V. Mezei Sz.), alsós leány váltó 3. hely (Csík A. Papp M. Horváth K. Pásztor L.)
Március 20-án, szombaton kis diákcsapatunk Bényi Marika néni és Szabó Ági néni vezetésével járt a Kerepesi úti temetőben. Koszorúztak, és megemlékeztek Kossuth Lajosról, megtekintették a mauzóleumot. Felkeresték néhány nagy magyar író-költő sírhelyét is.
Az előző hetek a prevenció jegyében teltek. A helyes életvezetésről néztek meg a felsősök oktatófilmet, megbeszélték a legfontosabb erkölcsi kérdéseket. Drogpervenciós előadásokon vettek részt. Az alsósok az udvarra beállt tűzoltó autókkal ismerkedtek meg, és kutyabemutatókat láthattak. Nagy örömünkre éppen ekkor mutatta meg a tavaszi napsugár az igazi, melengető oldalát . . . A hosszú tél után vígan foglaltuk el az iskolai udvart . . .
Az eső majdnem elmosta a kirándulásunkat, de nem hagytuk ennyiben . . . Ha most nem is jutottunk el a budakeszi Vadasparkba, azért mi nagyon jól éreztük magunkat, madarak, vízi élőlények között. A Tropicariumban rácsodálkoztunk a félelmetes cápákra, “bőrig áztunk az esőerdőben”, rájákat simogattunk, “tengerparton ültünk alkonyi homályban”. Kaptunk illúziót és sok ismeretet.
Kitártuk iskolánk kapuját a leendő elsős gyermekeknek és szüleiknek. A tanórákba bevontuk a szülőket is: matematikából házi feladatot adhattak, informatikaórán kipróbálhatták az interaktív táblát. Akik nem tudták ezen a napon megnézni a tanítókat, a pedagógusokat, a ritmikus gimnasztikás lányokat, még megtehetik.
A következő nyílt napunk a beiratkozás előtt, április 14-én lesz.
Február 9-én kerületi magyar bemutatóórán mutatkozott be az 1. a. osztály. A kerület iskoláiból érkezhettek tanító nénik, majd szakmai eszmecsere következett. Hasznos és kellemes találkozón vehettünk részt.
Február 5-én az alsósok farsangi mulatságot tartottak. A színes és változatos jelmezek is a tavaszt idézték már. Több mint kétszázan vonultak fel a jelmezbálon. Megcsodálhattunk káposztalevelekbe csomagolt leányt,
bárányfelhő mögé bújt fiút, gésák, ördögök, szőlőfürtök örvendeztették meg a közönséget. A bűvész cseles
mutatványokat próbált megtanítani a kicsiknek. A jól sikerült iskolai rendezvényen tökéletesen elfelejtettük,
hogy az iskola falai között szórakozunk ennyire felszabadultan.
Az iskolai karácsonyi ünnepséget a 3. évfolyam tette emlékezetessé. A lányok ritmikus sportgimnasztikáztak, a fiúk jeleneteket adtak elő, és mindenki ámulatára Imola néni is átsuhant a “színpadon” hosszú kendővel, mosolyogva, kedvesen.
A három hetes Bolyai-projektet díjátadó ünnepséggel zártuk. Egyéni és csoportos ajándékokat adtunk át. Az ötödikesek a komposztáló megvalósításáért, az ehhez kapcsolódó feladatok remek elkészítéséért hatalmas gyümölcsös ládát kaptak. A hatodikosok füvészkerti emlékként mikulásvirággal, a hetedikesek a Naprendszert idéző sok csillagos bonbonnal térhettek haza. Az egész iskolát megmozgató programsorozat foglalkozott a kicsikkel is, Szabó Dániel, 1. a. osztályos tanuló Bolyai-matematikaversenyt nyert.
A Bolyai-hetek utolsó napjai is tartogattak értékes órákat. Környezetvédelmi vetélkedőn vártuk az ötödikesek, a hatodikosok és a hetedikesek csapatait. A több fordulós rendezvény első feladata nagy meglepetést szerzett a versenyzőknek: az illatos, díszes, karácsonyi hangulatot idéző mézeskalácsba sütve rejtőzött az egyik feladat. Mindenki csak merengett: most egye vagy kutassa az ízletes falatokat. Szerencsére a versenyláz senkit sem hagyott cserben . . .
A 6. évfolyam részére vetélkedőt tartottunk Bolyai János életéről és munkásságáról. Az iskola földszintjén, a Bolyai-hetek keretében, ásvány- és kőzetkiállítást csodálhatnak meg az érdeklődők. Az előadást követően tesztlapon ellenőrizhetik tudásukat.
A Bolyai-projekt harmadik hetén megnyitottuk a komposztálásról, a Naprendszer bolygóiról és a Füvészkertről szóló kiállítást. Az első emeleti aulát színes tablók, makettek díszítik, megtalálhatunk itt újrahasznosított hulladékokat, madáretetőt és más izgalmas használati tárgyat is. Ezután kezdődött a Bolyai-verseny, hat természettudományi tárgyból. A kerületi iskolák 12 csapatot állítottak ki, több mint 80 diák versengett a győzelemért. A Bolyai-versenyen iskolánk csapatai versenyen kívül indultak. Az egyik csapatunk 3., a másik bolyais cspatunk 5. helyezést ért volna el.
A komplex természettudományi versenyen 1. helyezett a Gábor Iskola, 2. az Erkel Iskola, 3. az Eötvös Iskola.
A Steindl Imre-emlékút Bécsben ért véget. A Tenger Háza egy belvárosi betonépületet foglal el. A 2,5 méteres falak között cápák és más tengeri élőlények kápráztattak el bennünket. A városnézés után hangulatos sétát tettünk a feldíszített Városházán és a környező alkalmi kis utcácskákban.
Steindl Imre születésének 170. évfordulója kapcsán budapesti emléktúrát tettünk. Kis csapatunk nagy érdeklodéssel megtekintette a Parlamentet, ami a híres építész legjelentősebb alkotása. Ezután a Rózsák terére mentünk, ahol a Szent Erzsébet-templomot csodálhattuk meg. Városnézésünkön sok érdekességet hallhattunk idegenvezetőinktől.
Kerületi játékos angol nyelvi vetélkedő zajlott 2009. november 19-én a Gábor Áron Általános Iskola Nádasdy utca 98. sz. alatti épületében. Tíz csapat indult, 5-6. osztályos gyerekek vegyesen vehettek részt. Rövid bemutatkozó előadás után játékos nyelvi feladatlapot kellett kitölteniük a gyermekeknek. A Bolyai iskolát Cseko Szandra, Kiss Viktória, Varga Kristóf 6. b., Vu Kim Phuong Linh 6. a. és Bálint Ildikó 5. b. osztályos tanulók képviselték. Ők egy rövid, tréfás jelenetet adtak elő, majd nagy izgalmak közepette töltötték ki a feladatlapot. Összesítésben az 5. helyen végeztek. Az idén a vándormacit a holtversenyben 1. helyezést elért Erkel és Kós iskolák vihették haza, fél-fél évig fogják őrizni. Jövőre újra megyünk, hátha akkor elhozhatjuk a macit, ahogy azt két évvel ezelőtt sikerült megnyernünk.
Az iskolai ifjú zenebarátok napja alkalmából “házi” zenélésre, zenei délelőttre gyűltünk össze a tornateremben. A Haydn-emlékév kapcsán érdekességeket hallhattunk a zeneszerzőről, diákjaink szülei muzsikáltak, korabeli ruhákat öltöttek a leányok, sőt egy ötödikes fiú rizsporos copfos parókát is bemutatott. Az iskolánk felhívta a hangszerek segítségével a figyelmet arra, hogy időt szentelünk a zenére, szeretjük együtt hallgatni Haydn és Mozart remekműveit. Az énekes, zenés találkozót modern fitness tánc zárta.
2009. szeptember 18-án iskolánk diákjai kirándulni voltak. Hollókő, Visegrád, Vértesszőlős, Mezőgazdasági Múzeum. Ezen a négy helyen ismerkedtek diákjaink a letűnt korok emlékeivel.
2009. szeptember 1-jén megnyitottuk az új tanévet 380 diákkal, köztük 60 elsőssel. Az ünnepély műsorát a 3. b. osztály állította össze, és adta elő igen színvonalasan.
Válogatás a 2009-2010-es tanév programjaiból:
Badacsony 2010
A 8 napos nyári vándortábor remek hangulatban telt. Somogyfajszon
igazi ökotáborban élvezhettük a természet valamennyi ajándékát:
madarakat vizsgáltunk, a berek titokzatos lábnyomait azonosítottuk
be: így képzeletben vidrák, nyestek, őzek, szarvasok, vaddisznók
“vettek körül bennünket”. Egy igazi nemesi kastély hatalmas asztalát
ültük körül, ettünk ízletes somogyi ételeket. Somogyvámoson a
Krisna-völgyben száriba öltöztek a lányok, és Indiában érezhettük
magunkat. A berektől kisvasúton vettünk búcsút. Irány a déli part!
Hajóval átkeltünk, és elfoglaltuk balatoni panorámás villánkat.
Szigligetet keresztül-kasul bejártuk, a Badacsonyt is megvizsgáltuk,
alaposan, sőt, vendégül láttak minket egy modern badacsonyi
pincészetben is. A táborzáró tábortűz körbefonta kis csapatunkat,
és a kicsit égett, füstös szalonna is jólesett . . . Ennyi
élmény után ki figyelt arra . . .
Ballagás 2010
Gajda Péter, Kispest polgármestere Kövér Miklósnénak, iskolánk
tanítójának, a kimagasló pedagógiai munkásságáért – dicsérő
oklevelet adományozott. Szívből gratulálunk az elismerésért!
Év végi pillanatképek az 1. a. -ból!
Idén a másik erdei iskolánk az Őrségbe látogatott. A táborhely
Hegyhátszentjakabon volt.
Május 28-án a tantestület kirándult a Cserhátban, festői szépségű
falvakban. Az egészségmegőrző tréningen jutott idő tanulásra,
beszélgetésre, növényhatározásra, vidámságra. Remek táborozási
helyeket is találtunk, vajon melyik osztály tér majd vissza ide?
Az erdei iskola képes beszámolója.
Április 9-én megemlékeztünk a költészet napjáról. Az aulában
kiállításra hívtuk meg a diákokat, és minden tanítási óra elején
verssel emlékeztünk meg József Attila születéséről.
A tavaszi szünet első melengető napjait a 8. b.-sek a Börzsönyben töltötték.
Bejárták a Gyadai-tanösvényt, az 5 km-es gyalogtúra után Vácott még elidőztek
a Duna-parton.
Papp Mónika 1. hely,
Csomor Zsolt 1. hely,
Illés Andor 1. hely,
Csík Angéla 3. hely,
alsós fiú váltó 2. hely (Illés A. Csomor Zs. Vargyas V. Mezei Sz.),
alsós leány váltó 3. hely (Csík A. Papp M. Horváth K. Pásztor L.)
Március 20-án, szombaton kis diákcsapatunk Bényi Marika néni
és Szabó Ági néni vezetésével járt a Kerepesi úti temetőben.
Koszorúztak, és megemlékeztek Kossuth Lajosról, megtekintették
a mauzóleumot. Felkeresték néhány nagy magyar író-költő sírhelyét is.
Az előző hetek a prevenció jegyében teltek. A helyes életvezetésről néztek meg a
felsősök oktatófilmet, megbeszélték a legfontosabb erkölcsi kérdéseket. Drogpervenciós
előadásokon vettek részt. Az alsósok az udvarra beállt tűzoltó autókkal ismerkedtek meg,
és kutyabemutatókat láthattak. Nagy örömünkre éppen ekkor mutatta meg a tavaszi napsugár
az igazi, melengető oldalát . . . A hosszú tél után vígan foglaltuk el
az iskolai udvart . . .
Az eső majdnem elmosta a kirándulásunkat, de nem hagytuk ennyiben . . .
Ha most nem is jutottunk el a budakeszi Vadasparkba, azért mi nagyon
jól éreztük magunkat, madarak, vízi élőlények között. A Tropicariumban
rácsodálkoztunk a félelmetes cápákra, “bőrig áztunk az esőerdőben”, rájákat
simogattunk, “tengerparton ültünk alkonyi homályban”. Kaptunk illúziót és
sok ismeretet.
Kitártuk iskolánk kapuját a leendő elsős gyermekeknek és szüleiknek.
A tanórákba bevontuk a szülőket is: matematikából házi feladatot adhattak,
informatikaórán kipróbálhatták az interaktív táblát. Akik nem tudták ezen
a napon megnézni a tanítókat, a pedagógusokat, a ritmikus gimnasztikás lányokat,
még megtehetik.
A következő nyílt napunk a beiratkozás előtt, április 14-én lesz.
Február 9-én kerületi magyar bemutatóórán mutatkozott be az 1. a. osztály.
A kerület iskoláiból érkezhettek tanító nénik, majd szakmai eszmecsere
következett. Hasznos és kellemes találkozón vehettünk részt.
Február 5-én az alsósok farsangi mulatságot tartottak. A színes és
változatos jelmezek is a tavaszt idézték már. Több mint kétszázan
vonultak fel a jelmezbálon. Megcsodálhattunk káposztalevelekbe
csomagolt leányt,
bárányfelhő mögé bújt fiút, gésák, ördögök, szőlőfürtök
örvendeztették meg a közönséget. A bűvész cseles
mutatványokat próbált
megtanítani a kicsiknek. A jól sikerült iskolai rendezvényen tökéletesen
elfelejtettük,
hogy az iskola falai között szórakozunk ennyire felszabadultan.
Az iskolai karácsonyi ünnepséget a 3. évfolyam tette emlékezetessé.
A lányok ritmikus sportgimnasztikáztak, a fiúk jeleneteket adtak elő, és
mindenki ámulatára Imola néni is átsuhant a “színpadon” hosszú kendővel,
mosolyogva, kedvesen.
A három hetes Bolyai-projektet díjátadó ünnepséggel zártuk. Egyéni és
csoportos ajándékokat adtunk át. Az ötödikesek a komposztáló megvalósításáért,
az ehhez kapcsolódó feladatok remek elkészítéséért hatalmas gyümölcsös ládát
kaptak. A hatodikosok füvészkerti emlékként mikulásvirággal, a hetedikesek a
Naprendszert idéző sok csillagos bonbonnal térhettek haza. Az egész iskolát
megmozgató programsorozat foglalkozott a kicsikkel is, Szabó Dániel, 1. a.
osztályos tanuló Bolyai-matematikaversenyt nyert.
Luca-napi boszorkányságok
Angolkarácsony
A Bolyai-hetek utolsó napjai is tartogattak értékes órákat.
Környezetvédelmi vetélkedőn vártuk az ötödikesek, a hatodikosok és a
hetedikesek csapatait. A több fordulós rendezvény első feladata nagy
meglepetést szerzett a versenyzőknek: az illatos, díszes, karácsonyi
hangulatot idéző mézeskalácsba sütve rejtőzött az egyik feladat.
Mindenki csak merengett: most egye vagy kutassa az ízletes falatokat.
Szerencsére a versenyláz senkit sem hagyott cserben . . .
A 6. évfolyam részére vetélkedőt tartottunk Bolyai János életéről
és munkásságáról. Az iskola földszintjén, a Bolyai-hetek keretében,
ásvány- és kőzetkiállítást csodálhatnak meg az érdeklődők. Az előadást
követően tesztlapon ellenőrizhetik tudásukat.
A Bolyai-projekt harmadik hetén megnyitottuk a komposztálásról,
a Naprendszer bolygóiról és a Füvészkertről szóló kiállítást.
Az első emeleti aulát színes tablók, makettek díszítik, megtalálhatunk
itt újrahasznosított hulladékokat, madáretetőt és más izgalmas használati
tárgyat is. Ezután kezdődött a Bolyai-verseny, hat természettudományi
tárgyból. A kerületi iskolák 12 csapatot állítottak ki, több mint 80 diák
versengett a győzelemért.
A Bolyai-versenyen iskolánk csapatai versenyen kívül indultak.
Az egyik csapatunk 3., a másik bolyais cspatunk 5. helyezést ért volna el.
A komplex természettudományi versenyen
1. helyezett a Gábor Iskola, 2. az Erkel Iskola, 3. az Eötvös Iskola.
A Steindl Imre-emlékút Bécsben ért véget. A Tenger Háza egy
belvárosi betonépületet foglal el. A 2,5 méteres falak között
cápák és más tengeri élőlények kápráztattak el bennünket. A
városnézés után hangulatos sétát tettünk a feldíszített Városházán
és a környező alkalmi kis utcácskákban.
Steindl Imre születésének 170. évfordulója kapcsán budapesti
emléktúrát tettünk. Kis csapatunk nagy érdeklodéssel megtekintette
a Parlamentet, ami a híres építész legjelentősebb alkotása.
Ezután a Rózsák terére mentünk, ahol a Szent Erzsébet-templomot
csodálhattuk meg. Városnézésünkön sok érdekességet hallhattunk
idegenvezetőinktől.
Kerületi
játékos angol nyelvi
vetélkedő zajlott 2009. november 19-én a Gábor Áron Általános Iskola
Nádasdy utca 98. sz. alatti épületében. Tíz csapat indult, 5-6. osztályos
gyerekek vegyesen vehettek részt. Rövid bemutatkozó előadás után játékos
nyelvi feladatlapot kellett kitölteniük a gyermekeknek. A Bolyai iskolát
Cseko Szandra, Kiss Viktória, Varga Kristóf 6. b., Vu Kim Phuong Linh 6. a.
és Bálint Ildikó 5. b. osztályos tanulók képviselték. Ők egy rövid, tréfás
jelenetet adtak elő, majd nagy izgalmak közepette töltötték ki a feladatlapot.
Összesítésben az 5. helyen végeztek. Az idén a vándormacit a holtversenyben 1.
helyezést elért Erkel és Kós iskolák vihették haza, fél-fél évig fogják őrizni.
Jövőre újra megyünk, hátha akkor elhozhatjuk a macit, ahogy azt két évvel
ezelőtt sikerült megnyernünk.
Az iskolai ifjú zenebarátok napja alkalmából “házi” zenélésre, zenei
délelőttre gyűltünk össze a tornateremben. A Haydn-emlékév kapcsán
érdekességeket hallhattunk a zeneszerzőről, diákjaink szülei muzsikáltak,
korabeli ruhákat öltöttek a leányok, sőt egy ötödikes fiú rizsporos
copfos parókát is bemutatott. Az iskolánk felhívta a hangszerek segítségével
a figyelmet arra, hogy időt szentelünk a zenére, szeretjük együtt hallgatni
Haydn és Mozart remekműveit. Az énekes, zenés találkozót modern fitness
tánc zárta.
2009. október 19-én iskolánk diákjai angolnapokat rendeztek.
2009. szeptember 18-án iskolánk diákjai kirándulni voltak.
Hollókő, Visegrád, Vértesszőlős, Mezőgazdasági Múzeum.
Ezen a négy helyen ismerkedtek diákjaink a letűnt korok emlékeivel.
2009. szeptember 1-jén megnyitottuk az új tanévet 380 diákkal,
köztük 60 elsőssel. Az ünnepély műsorát a 3. b. osztály állította össze,
és adta elő igen színvonalasan.