Válogatás a 2013-2014-es tanév programjaiból:

A Polgár István tanár úr vezette kirándulásokról olvasható itt két rövid beszámoló.

Békamentés Tata környékén
2014. március 22-én a Tatára kirándultunk. Utunk célja az volt, hogy a tavasszal újra mozgolódni kezdő békulákat vödörbe szedve biztonságos helyre segítsük. A programon résztvevő 45 gyerekünk mindegyike megsimogatott és megszeretgetett több kétéltűt. A végelszámolásnál kiderült, hogy több mint 300 példányt mentettünk meg az autóktól.

Madárgyűrűzés Dinnyésen
2014. április 13-án a Velencei-tó mellett Dinnyésen kirándultunk. A Madárdal-tanösvényen sétálva láttunk gólyát, rackát, rókalyukat. Távcsővel egy madármegfigyelő toronyból ismerkedtünk a fertő élővilágával. Végül madársimogatáson és gyűrűzésen vett részt 45 gyerekünk. Közelről tudtunk szemügyre venni verebet, szarkát és zöldikét.

Kakaó-túrán az 1.b osztály

Az 1.b osztályt megvendégelte hivatalában Kispest polgármestere.

Az 56-osok terét ünnepélyesen átadták. Az elsősök műsora tette emlékezetessé ezt az eseményt.

Színházi túra Pécsett

A 7.b lelkes színházbarátai a verőfényes szombatot Pécsett töltötték. A városnézés után egy remek színházi előadás részesei lehettünk: A kőszívű ember fiai című romantikus darabot láttuk. A felvonások szüneteiben a színészektől autogramokat gyűjtöttünk be…

Szelektív fesztivál

Szelektív fesztivál címmel egész héten rendezvényeket tartottunk iskolánkban a Fővárosi Polgármesteri Hivatal szervezésében.

Erkölcstan, illetve hit-és erkölcstan oktatás

Az 1. ovis nyílt napunkon készült ez a csoportkép, a ritmikus sportgimnasztikai bemutatóról.

Kerületi történelemversenyen – Az ókori Kelet – indultak az ötödikesek.

Együtt szaval a nemzet

A magyar kultúra napján iskolánk lelkes csapata is regisztrált a közös szavalatra, Jordán Tamás, színművész irányításával.

Képek a kisállat-kiállításról

Beszámoló a 2013.évi Nagy Könyv hét eseményeiről

“Merülj velünk a mélybe!” interaktív kiállítás beszámoló

Októberben iskolánk tanulói – többek között a 2.b, 3.b, 4.b – ellátogatott az Europarkba a
“Merülj velünk a mélybe!” interaktív kiállításra. Utunk elején mindenki mentőmellényt kapott, hogy “biztonságos” legyen a kirándulás.
Megismerkedhettünk a különböző típusú hajókkal, búvárokkal, világítótornyokkal, egy sárga tengeralattjáróval – amelyben elénk tárult az óceán élővilága.
Mindenkinek tetszett ez az érdekes kiállítás.

Bolyai-kódex

Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából a Könyvtárostanárok Egyesülete (KTE) meghirdette a kódexkészítés-pályázatot, amelyre iskolánk is nevezett. A pályázat célja, hogy a tanulók kódexformában mutassák be iskolájuk könyvtárát. A kódexkészítésben résztvevő diákok: Csík Angéla (6.b), Horninger Enikő (8.a), Kalmár Krisztina (8.a) és László Anna (7.b). Köszönet a kitartó munkájukért!
A nyilvános eredményhirdetés november 6-án a KTE 2013-as Őszi Szakmai Napján lesz.

Őszi séta lakótelepen innen, Wekerlén túl…

Az Europark fotópályázatot hirdetett, melyen a két első osztályunk is részt vett.

Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat

Iskolánkban a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat alkalmából – szeptember 19-e hűvös reggelén – ellátogattunk Puskás Ferenc és Bozsik József egykori iskolájához. A kertvárosban található intézmény falán 2008-ban avatták fel az emléktáblát – itt tisztelegtünk a két híresség előtt. Előtte Miklós bácsi beszélt Puskás Öcsi bácsi életéről, a helyszínen Éva nénitől tudtunk meg érdekességeket az emléktábláról, az iskoláról. A séta végére már az idő is megenyhült – így még közösen megnéztük az iskolánk falán található emléktáblákat is.

Kellemes “kirándulás” volt. Másnap lerajzoltuk az emléktáblát, az iskola épületét és készítettünk egy tablót, fényképekkel színesítve. Beszámoló a 2. b osztálytól

Gyere te is velünk! Csatlakozz a WORLD WALKING DAY kezdeményezéséhez. További információ a linkre kattintva!

Szeptember 7-8-án rendezik iskolánkban a sakk- és góversenyt, minden érdeklődőt szeretettel várunk!